fbpx

Hogy állsz a változással?

Mára igazán rövid üzenetem van, amit egy kérdéssel kezdek.

Mit gondolsz a változásról?

Talán ismered a mondást! „Csak a változás állandó.” Ha korábban nem is gondoltad így, az anyaság során nagy valószínűséggel megtapasztalod. És mit kezdesz vele? Befeszít, utálod, igyekszel élvezni? Agyalsz vajon mások hogyan csinálják?

Bevallom sokáig én sem gondoltam így. Sőt emlékszem tinédzser önmagamra amikor rájöttem valami nem jó, nem működik és változtatnom kell. Majd mikor úgy éreztem jó úton haladok és sikerült változnom, majd újra rádöbbentem, ismét változtatnom kell. Még arra is emlékszem, ahogy bőgve ültem a kanapén és dühöngtem, hogy elegem van a változásból.

Pfff. Mennyit változtam azóta! És anyaként újra és újra, minden áldott nap és percben.

Véleményem szerint azzal tudjuk magunkat segíteni, ha igyekszünk rugalmasak lenni. És ez alatt nem azt értem, hogy mások véleménye szerint élni, vagy mindig 100%-ban másokhoz (akár a gyerekünkhöz) alkalmazkodni.

Sokkal inkább arra, hogy nyitottak legyünk az újra, meglássuk a potenciált a lehetőségekben és képesek legyünk kihasználni. Képesek legyünk felfedezni, hogy bár elképzelhető, hogy megszokásunk mást diktál, mi mégis dönthetünk cselekedhetünk másképp.

Légy nyitott és rugalmas, és a változás kín szenvedés helyett a barátod lesz, aki lehetőségek tárházával ajándékoz meg!

Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!

Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.

Az állábbi cikkek is érdekesek

Alexanderezz!
Share This