fbpx
Egy pár gyereket ölel - alexanderezz

Kisgyerekes anyaként

 

Nem vagy egyedül azzal, hogy sajog a hátad és kivannak az ízületeid. A legtöbb anyuka előbb vagy utóbb így van ezzel. Emelgeti és ringatja a gyerkőcöt, hordoz vagy babakocsit hurcol. Zsonglőrködünk a szerepek között. Rohanunk, cipelünk, szervezünk, bevásárolunk, altatunk, logisztikázunk. A kérdés mindig az, figyelsz-e magadra? A következő pedig az, mi az ára, ha nem figyelsz magadra? A kisebb jelentéktelennek tűnő fájdalmak gyakran vezetnek szélsőséges diagnózishoz, úgy mint befagyott váll szindróma, porckorongsérv, ismétlődő terhelés okozta sérülés (RSI). Úgy gondolom a hanyag testtartás és az ízületeket nem kímélő emelgetések megelőzhetőek. Persze mondhatod, hogy majd ha nagyobbak lesznek a gyerekek, de valljuk be, hogy ez az időszak több évet jelent, hiszen még egy óvodást is emelgetsz, ha több gyermeked van akkor bőven 5 év feletti időtartamról beszélünk.

Lehet, hogy

igaz rád néhány az alábbiak közül?

  • állandóan fáj a hátad
  • rossz a testtartásod
  • érzékeny a térded
  • aggodalmaskodó típus vagy
  • rendszeresen sajog a vállad
  • előfordult már, hogy nyilalt a derekad
  • állandóan fáj csuklód
Derékfájós nő gyereket emel - alexanderezz
Ebben

tudok neked segíteni

Anya gyerekkel
R
átvesszük a kritikus testtartási hibákat kisgyermekes szituációkban, úgy mint pelenkázás, szoptatás és megnézzük, mire figyelj
R

elkerüld a sérüléseket

R

hogy hamarabb visszatérj önmagadhoz

R

hogy hamarabb visszatérj önmagadhoz

R

testtartásod és mozgásod harmonikussá váljon

R

tudatosabb legyél mind a testedet, mind a döntéseidet illetően

R

segítelek a kritikus szituációk megoldásában, ahogy a kiemeled a gyermeked a kádból vagy a babakocsiból, hogyan ringatsz vagy hordozol vagy ami épp nehézség számodra

Mi történik a találkozókon?

Megmutatom, miért érdemes az egész testeddel foglalkozni egyszerre, semmint egyes területeken javítani.

Átveszünk alapvető mozgásmintákat, amelyeket nagyon sokat használsz, úgy mint ülés, állás, járás, emelés, és megnézzük, hogyan csinálhatod úgy, hogy elengeded a szükségtelen többletfeszültségeket, és kihasználod tested belső erőforrásait.

Anatómia órát nem tartok, de szó lesz a testtérképedről. Átnézzük mi az, amit helyesen gondolsz, és mi az, amit nem. Az elmédben lévő testtérkép közvetlen hatással van a testtartásodra, a mozdulataidra, a fájdalmaidra.

Segítelek abban, hogy érzékenyebbé válj a tested jelzéseire, és így hamar felfedezd a felesleges izomfeszültségeket. Azt is megmutatom, milyen módon tudsz ezektől megszabadulni.

referenciák

Akiknek már segítettem

"Az életem mindennapos része a mozgás, munkàmból és a hobbymból adódóan. Számos orvos, manuálterapeuta, gyógytornász, masszőr meglátogatása után, Viki volt az, aki megmutatta, és megtanított azokra a finom technikákra a testemmel kapcsolatban, melyeket nap, mint nap alkalmazva tudok fájdalom nélkül létezni, mozogni. Mindenképpen ajánlom, nem csak sportolóknak, hanem irodai munkát végzőknek is ezt a technikát és Viki, 🙂. Hálás köszönet neked, Viki, hogy ismét jól érezhetem magam a testemben. 🙏"

Bodnár-Pásztor Zsófia

Otthon-ka Mozgás-és képességfejlesztő Központ vezetője

"Én már évekkel ezelőtt jókat hallottam az Alaxender-technikáról, de akkor még nem voltak mélyebb ismereteim a dologról, csak annyi, hogy fejleszti a testtudatosságot és táncos körökben népszerű.
Aztán egy évvel ezelőtt belefutottam egy hirdetésbe, hogy a környékünkön Alexander-technikát oktató baba-mama csoport indul, és úgy éreztem, hogy nekem éppen erre van szükségem. Akkor épp a kisbabás lét testi és lelki fájdalmaival, nehézségeivel, magányosságával küszködtem, és nekem minden szempontból sokat segítettek ezek a kiscsoportos foglalkozások. Az ott megtanult gyakorlatok, tippek, trükkök nagyban hozzájárultak a derékfájásom leküzdéséhez, és a mentális jóllétem visszanyeréséhez, a csoportos forma pedig számomra külön előny volt, mert így nem volt probléma a gyermekfelügyelet, míg én tanulok, illetve a hasonló élethelyzetben lévő, hasonló problémákkal küzdő anyukák társasága is erőt adott. Maga az Alexander-technika is egyszerűen nagyszerű, ehhez pedig Viki kedves, barátságos, megnyugtató személyisége a hab a tortán.
Jó szívvel ajánlom az Alexander-technikát és Viki óráit bárkinek, aki szeretne könnyedebben, harmonikusabban mozogni és létezni, illetve szeretne hatékony segítséget kapni a fizikai és lelki feszültségeinek feloldásához."

Magyar Zsuzsannna

“Hónapok óta tartó hátfájásom miatt kértem Vikitől segítséget és nem csak a fájdalomtól szabadultam meg, de kezének gyógyító érintését is megtapasztaltam.”

Wágner Ildikó

a Virágdíszek megálmodója és alkotója

“Nekem az tetszik az Alexander-technikában, hogy visszaadja a testednek azt a tudást, amivel gyerekkorodban természetesen rendelkezett. Egy egészséges gyermeknek csodaszép a tartása és a mozdulatai harmonikusak. Idő ráérezni, de annyira jó érzés volt megtapasztalni, hogy a testem emlékezik.”

Nemoda Zsófia

4 gyerekes anyuka, a mamasuli.hu szerzője

" Viki egy tudatossági irányt mutatott nekem, egy szemléletmódot, amit a hétköznapokban is nagyon jól fogok tudni alkalmazni. Egy újfajta kapcsolódást a testemmel, ami át fogja alakítani az önmagamra való odafigyelést."

Kalmár Anna

az AdniJóga alapítója

Írj nekem

Fejlődj velem!

Telefon

Helyszín

Budapest - XI. Keveháza utca 5.
Budapest - XI. Bartók Béla út 79.
Online - Zoom

5 + 12 =

Alexanderezz!
Share This