fbpx

Tudatos tervezés

célkitűzés - céltábla 3 nyíllal
b

Ezúttal kicsit más vizekre evezem. Egy kis hétvégi kikapcsolódás alkalmával volt szerencsém kellemes szélben pihenni a tündöklő napsütésben, miközben  gondolataim sebesen szárnyaltak. Az alábbi sorokat olvasva sikerült megfoghatóvá tenni a régóta gomolygó ötleteket és inspirációkat csupán annyira, hogy a kesze-kusza gondolatokból megfogalmazzam a célt és a kezdeti  lépéseket, melyek arra visznek.

Korábban előfordult, hogy túl merevnek éreztem az alábbi metódust, most mégis kristálytisztává vált minden.

Hogy egy kis időt adjak a gondolataidnak cseppenként adagolom.

Határozd meg pontosan, mi az a kívánt célállapot, amit el akarsz érni. Sokan csak azért nem érnek el nagy dolgokat az életben, mert egyáltalán nem tűznek ki maguk elé célokat. Olyan emberek is vannak, akik makacsul követik azt az utat, amelyet választottak, és nem veszik észre, hogy már rég szem elől tévesztették a céljukat. Legyél mindig céltudatos, és mentálisan is összpontosíts a célodra!

A céltudatosság nem csak az egyes célokra vonatkozik, hanem az egész életre. A siker előfeltételei közül nincs még egy, amiről az emberek olyan gyakran megfeledkeznének, mint erről. Csak menetelnek előre, anélkül, hogy tudnák, hova tartanak, és rengeteg energiát fektetnek olyan dologokba, amelyeknek semmi értelmük.

Ha tehát kitűztél magad elé egy célt, a gondolkodásodat és az érzéseidet is irányítsd rá, így korábban és biztosabban fogod elérni. Ismerj fel, ragadj meg és használj ki minden lehetőséget, amit az élet a cél felé vezető úton felkínál. Ha nem veszíted szem elől a törekvésed, könnyebben kifejlesztheted magadban azt a képességet, hogy minden egyes helyzetben helyesen, a célodnak megfelelően cselekedj. Ne felejtsd el, hogy aki világos célokkal rendelkezik, még a sötétben is megtalálja az utat.

A folyamatot az is elősegítheti, hogy céltudatosságodnak köszönhetően minden ember, akivel találkozol, a szövetségesed lesz. Ennek oka, hogy határozottságod és kisugárzásod azt az érzést ébreszti a többiekben, hoy már elérted, amit akartál. Tudni fogják, hogy száz százalékig számíthatnak rád, mert semmi és senki nem tántoríthat el a célodtól. Így aztán tudattalanul ők is azon dolgoznak majd, hogy elérd a célod. Minél több ilyenember vesz körül annál több segítséget kapsz a külvilágtól.

Ez nem más, mint az akarat varázslata, ami azonban csak akkor működik, ha megfelelő módon akarsz, ha úgy érzed, mintha a kívánt cél magától válna valóra. Ahhoz, hogy valóban elsajátítsd a helyes akaratot, és megfelelő célokat tűzz ki magad elé, először meg kell válaszolnod néhány kérdést.

(A részlet Kurt Tepperwein könyvéből való.)

Az állábbi cikkek is érdekesek

Csak magánszemélyeknek

Csak magánszemélyeknek

Kedves érdeklődő! 2022. 09.01-től CSAK MAGÁNSZEMÉLYEKET SZOLGÁLOK KI! Vállalkozásomat KATA-alanyként működtetem, így a...

Áldott ünnepeket …

Áldott ünnepeket …

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok minden kedves Látogatómnak és Ismerősömnek! [mailerlite_form...

Alexanderezz!
Share This