fbpx

7+1 tanács az USA első asszonyától

Nem, nem szeretnék politizálni egy percet sem. Véletlenül akadtam rá Oprah Winfrey Michelle Obama interjújára, amit a 2016-os Amerikában rendezett női csúcstalálkozón készítettek. Úgy gondolom érdemes megnézni. No igen, gyerkőc mellett, nekem is csak két részletben sikerült, mégis megéri.

A legfontosabb üzeneteket nagy vonalakban leírom.

Ismerd magad!

Nőként az az első feladatunk, hogy megismerjük önmagunkat. Sokszor nem tesszük ezt. Azzal töltjük az időt, hogy másoknak örömet szerezzünk, hogy mások igényeit kielégítsük, kitekintünk a világba, azt figyelve, az hogyan határoz meg minket, hallgatjuk az üzeneteket, képeket, a korlátozott megállapításokat, amikről mások azt hiszik, mi vagyunk. És szerinte ez különösen igaz a színes bőrű nőkre. Egy leszűkített dobozba kerülünk, és ha ez alapján a korlátozás alapján élünk, akkor sokat kihagyunk abból, akik valójában vagyunk.

Védd a saját tered

Ha te nem alakítod ki a saját időd és az életed, mások megteszik helyetted. Sőt felzabálják. Ha te nem határozod meg a fontossági sorrendet, állandóan hátrább és hátrább keszülsz a listádon.

Kedveld magad

Azt hiszen nőként és fiatal lányként, időt kell szentelnünk annak, hogy megértsük kik vagyunk és megkedveljük, akik vagyunk. Fontos, hogy jó kapcsolatban legyünk önmagunkkal.

Szorítsd ki a trollokat

Nem olvashatod állandóan a közösségi oldalakat. Ha erre figyelsz, az olyan, mintha hagynád, hogy valaki odamenjen hozzád és felpofozzon. Nyilván a valóságban sosem tennél ilyet. Nem ülnél ott és mondanád, oké, pofozz fel, nem zavar.

Nézz előre

Olyan sok szakasz van az életünkben, és ez a mostani is csak egy szakasza egy sokkal nagyobb utazásnak, aminek nem tudjuk a kimenetelét. Állandóan változik. Az, hogy Amerika First Ladyje lehetett csak még jobban rávilágított erre. Csak fázisok vannak. Ez egy nagyon érdekes és befolyásos szakasz volt, de még több következik.

Légy igaz és maradj önmagad

Az indulásnál, egészen az elején is azt mondta az embereknek: Barack Obama pont olyan, amilyennek látszik. És mindketten azok. Nincs meglepetés.

Ne legyél önelégült

A munka mindig folytatódik. Sosincs vége. Sosem lehetünk önelégültek és gondolhatjuk úgy, hogy most már mi nők, jó helyen vagyunk. Különösen sok fiatal nő gondolja így. Sokuk nem érzi át a fájdalmat, amelyeket az őseink éreztek. Azt gondolják, nincs itt semmi gond, rendben van a női egyenjogúság, már mindent lerendeztünk, egyenlőek vagyunk. De csak várj, és megérzed.
Még nem vagyunk kész, és sosem lehetünk önelégültek. Mert az utóbbi időben láthattuk, milyen könnyen el lehet venni dolgokat, ha nem vagyunk elég éberek, ha nem ismerjük a történelmünket, ha nem folytatjuk a munkát.

…és ha férfi vagy: ember, légy jobb!

Légy jobb! Légy jobb mindenben. Légy jobb apa. Csak légy jó apuka, aki szereti a lányait és eltökélt példát mutat, milyen is jó embernek lenni, és megmutatja, milyen szeretni. Ez a legnagyobb ajándék, amelyet férfi adhat.

Légy jobb férj. Mosogass el. Ne csak bébiszittere legyél a gyermekednek. Ne csak vigyázz rájuk. Légy elkötelezett. Ne gondold, hogy azzal, hogy elmész dolgozni és hazajössz már férfi vagy.

Légy jobb alkalmazott. Akármikor ha egy döntéshozó megbeszélésen ülsz és csak magadat és hozzád hasonló férfiakat látsz az asztalnál, vagy a golfklubban, vagy üzlet során. És hagyod, hogy így legyen, és még el is vagy ezzel – akkor légy jobb.

***

Mindezek közül is azt hiszem két dolog fogott meg a legjobban. Az, hogy milyen fontos és alapvető az, hogy megismerjük magunkat és hogy ezt gyermekeinknek is megtanítsuk. Valamint, hogy az életünk szakaszokból áll. Nem tudunk mindig mindenhol tökéleteset alkotni. Ilyen nem létezik. Az egyes fázisokban másban tudunk kiteljesedni. Ehhez pedig járni kell az úton és végezni kell a dolgunk.

Íme a videó, ha van rá lehetőséged és nem zavar, hogy angolul van, nézd meg!

Ha nem jelenik meg a kép, akkor ITT A VIDEÓ LINKje. 😉

forrás: www.elle.com

Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!

Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.

Az állábbi cikkek is érdekesek

Alexanderezz!
Share This