Ma Bill Plake beszámolóját osztom meg veletek. Bill profi saxofonos és fuvolás. Egy blogbejegyzésében megosztotta első Alexander órás élményeit. Úgy vélem, minden zenész és művész számára érdekes olvasmány.
„Talán őrültségnek hangzik, de egy olyan emberrel volt a legjobb szaxofon órám, aki nem is játszik a hangszeren. Frances Marsdennel, az első Alexander technika tanárommal. Hogy lehet az, kérdezheted, hogy valaki, aki semmit sem tud arról, hogy hogyan kell szaxofonozni, jobban tudott nekem segíteni mint egy szaxofonos?
Ironikus ugyan, de Frances pont azért tudott olyan sokat segíteni nekem, mert semmit sem tud arról, hogy hogyan is kell szaxofonozni. Nagyon egyszerű, de praktikus dolgot tett: Megfigyelte mit csinálok, amikor játszom, majd kérdéseket tett fel.
Azt például, hogy „feltétlenül fel kell húznod a vállad, miközben játszol?” Megálltam egy pillanatra, végiggondoltam és azt válaszoltam: „Nem, nem szükséges. Nem segít a hangzáson és az ujjtechnikámon sem.” Majd folytatta, „nézzük meg, hogy mi történik akkor, ha nem csinálod ezt.” és persze, ha nem csináltam, jobban is játszottam.
Így folytattuk tovább. Ártatlannak tűnő kérdéseket tett fel, és én megálltam, hogy megfigyeljem és újragondoljam a technikát. Látod, Frances nem tudta mi kell ahhoz, hogy kijöjjön a hang és azt sem hogy hogyan kell szaxofonozni. Csak megfigyelte a játékkal járó feszültségeimet, és megkérdezte, hogy szükség van-e rájuk. Néha szükség volt rájuk, de sokkal többször nem.
Őt is lenyűgözte az egész folyamat. Gyermeki kíváncsisággal figyelt és úgy kérdezett, hogy valóban meg szerette volna érteni, mi kell a szaxofonozáshoz. Szinte tükör volt számomra: képes voltam észrevenni, hogy sok szükségtelen feszültséget viszek a szaxofonozásba.
Mikorra ez az emlékezetes „szaxofon” óra történt, addigra már körülbelül 10 Alexander órát vettem Francestől. Azért mentem hozzá, mert akkoriban volt néhány komoly koordinációs problémám, ami arra kényszertett, hogy szüneteltessem az előadásokat. Az első órán meg sem néztük, hogy hogyan szaxofonozom. Ehelyett sokat foglalkoztunk összességében a koordinációmmal: Azzal, ahogy álltam, ültem, a karomat használtam, ahogy fenntartom az egyensúlyt, lélegzem, járok, stb.
Ezekben az első órákban sokkal tisztább képet és kinesztetikus tapasztalatot kaptam arról, hogy a megszokásaim feszültséggé manifesztálódtak. Megfelelő volt ez a stratégia, mert ha egyből a szaxofonon kezdünk, érzelmileg annyira behatároltam volna magam a játékba (és abba, ahogy gondolom, hogy játszani kell!), hogy nem lettem volna képes valóban kinyílni és meglátni, hogy mik a megszokásaim.
De miután az órák során jelentősen finomodott az ön-megfigyelésem (és megfigyelhetően javult az általános koordinációm és egyensúlyom,) Frances úgy vélte, itt az ideje a szaxofonozással foglalkozni.
Itt el kell mondanom, hogy játékom már csak az által is nagyságrendekkel javult, hogy fejlődött az általános koordinációm. Sokszor éreztem könnyedséget, következetességet, és ami a legfontosabb: optimizmust. Ez nem kis dolog. Látod, sok „speciálisan szaxofonos” probléma ered egyensúlyi és koordinációs problémákból. Javítsd az egyensúlyodat és koordinációdat, és javul a szaxofonozás is.
Leírom, hogy én mit tanultam az Alexander/szaxofon óráimon a szaxofonozás közbeni megszokásaimról:
- elkezdem előretolni a fejem, különösen altissimo registernél
- megszorítom a nyakam és kitolom a fejem (különösen altissimonál)
- lehúzom a jobb vállam a bal oldali medencém felé, a medence bal oldalát, pedig felhúzom a jobb vállam felé
- hosszúra nyújtom a jobb lábam, és a térdemet hátrafeszítem, „zárom”
- hátradobom a fejem, amikor kinyitom a szám, és hangos ahogy belélegzem
- túlnyújtom a bal csuklóm (hátra-feszítem), különösen az ujjrendeknél
Ha láttok engem, valószínűleg úgy nézek ki, mint sok más szaxofonos. A fenti hibák többsége igen apró, sok szaxofonos vagy szaxofon tanár sosem venné észre. (Némelyiket Frances sem látta egyből, de könnyedén megérezte a kézével!) Sok szaxofonos érzéketlenné vált és nem érzékeli a szükségtelen feszültségek megszokott sémáit, amely (még néhány nagyszerű) szaxofonosnál is megjelenik.
Éppen ezért, segítség a friss szem. Az, ha valaki nem ismeri ugyan a szaxofont, de nagyon jól ismeri az emberi szervezet működését. Az emlékezetes óra után ki tudtam alakítani egy csodásan hatékony stratégiát a fejlődéshez: Csupán nem csináltam tovább néhányat ezen megszokások közül. Őszintén szólva jelentős meggyőződés, kitartás és stratégia kell hozzá, nem is beszélve a befektetett időről. (De a jutalom is állandó, így könnyedén megéri.)
Rövidre zárva, amióta képes vagyok megszabadulni ezektől a problémáktól, nem csak hogy újra játszom előadásokon, de jobban játszom, mint valaha. Minden azzal kezdődik, hogy megváltoztatod az elképzelésed azzal kapcsolatban, hogy mi kell a játékhoz, majd karban kell tartani a képességed, hogy figyelj és feltedd a megfelelő kérdéseket. Itt fontos szerepet játszik egy jó tanár.”
forrás – fordítás: billplakemusic.org, 2011.08.11.
Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!
Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.
