Megfigyelsz vagy ítélkezel?

Őszintén hiszem, hogy a gyermekeink sokkal többet értenek azokból a mintákból, amiket másolnak tőlünk, mint a nagy hegyi beszédekből. És ami a legszebb (vagy akár legijesztőbb, ahogy tetszik,) hogy igaz ez mindenre. Azt is megfigyeli, hogyan reagálsz, amikor felbosszantanak a boltban, és azt is lemásolja, hogyan mosol fogat a tükör előtt.

Ezért nincs is ennél jobb időszak a változásra. Az anyaság egy lehetőség a megújulásra, a tudatosság gyakorlására. Ráadásul gyerkőcöd kitűnő tükör.

Velem már előfordult, hogy visszahallottam egy-egy kellemetlenül csengő mondatot. A szavakkal talán nem is volt nagy gond, de a hangsúly, ahogyan mondta! Azt nagyon rossz volt hallani.

Elsőre megrökönyödtem, de később inkább hálás voltam, mert így tudtam változtatni.

Ahogy pedig nagyobb lett a gyermek, hát bevallom, kihúzza néha a gyufát és vannak nehezebb időszakok. Igyekszem nagyon türelmes lenni. Mégis előfordulnak, olyan helyzetek, amikor elszakad a cérna vagy éppenséggel teljesen tehetetlennek érzem magam. Éppen ezért egy ideje elkezdtem kacsintgatni az erőszakmentes kommunikáció felé. Mit is jelent ez? …csak, hogy a név ne tévesszen meg. íme:

Az erőszakmentes kommunikációnak azt nevezi az EMK megalkotója (Marshall B. Rosenberg), amikor annak hatására beszélgetőtársunk megnyílik és közelebb érzi magát hozzánk. Míg ennek ellenkezője, mikor inkább bezár és távolságot tart.

Szeretném, hogy gyermekemmel minél többet kommunikáljak úgy, hogy az út megnyíljon előttünk és ne távolodjunk egymástól. Érezze számíthat rám és megoszthatja velem gondolatait akkor is, mikor sejti, nem azonos a véleményünk. Bármilyen nehéz is a dackorszak (mindkettőnknek) úgy vélem, ez az alapozás a kiskamasz majd kamaszkorhoz.

Az EMK modell négy lépésből áll. A folyamat első lépése, hogy megfigyeljük és (többnyire) kimondjuk mi történik. Nem adunk hozzá plusz tartalmat, nem hibáztatunk, nem ítélkezünk, csak kimondjuk azt, amit az érzékszerveinkkel tapasztalunk.

Tarts velem és figyeld meg mikor mit mondasz, van-e mögötte egyéb ki nem mondott tartalom, elvárod-e a hallgatóságodtól, hogy értsen a ki nem mondott szavakból?

Segítsd barátaidat, hogy ők is megismerjék az Alexander-technikát és előnyeit!

Az alábbi linkeken könnyen meg tudod osztani a bejegyzést.

Az állábbi cikkek is érdekesek

Alexanderezz!
Share This