fbpx

A könnyed, egyenes testtartásról

A függőleges tartást testünk vázizmai könnyedén biztosítják, mégis sokan ülünk görbén, összezuhanva számítógépünk előtt, majd sétálunk haza ugyanígy a munkából.

Miért van ez? Ránk telepedik a napi fáradtság?

Nehezen szabadulunk meg a ránk rótt feladathalmaztól, melynek folytatása másnap is vár ránk? Mégis, így csak duplázzuk a szükséges izommunkát!

Nézzük át mi történik velünk ilyenkor!

A görnyedt állapot gyakorlatilag ott kezdődik, hogy fejünk előre esik, mely által külső izmainkat extra munkára kényszerítjük. Ezáltal elnyomjuk a belső, természetes ösztönt, amely a függőleges testhelyzetet biztosítja.

Várj! Pontosítom:

Mikor túlzottan előretoljuk koponyánkat, nyakunkban feszültség keletkezik. Ez alapjában véve még nem is lenne gond, ha ez csak pillanatokra lenne így. Hiszen testünk egészen extrém mozdulatok kivitelezésére is képes. A gond akkor kezdődik, amikor a fej előrenyomását nem vesszük észre, már-már azt is mondhatnám, hogy megszokjuk.

Ugyanis ekkor rendszeressé válik, hogy nyaki csigolyáink egymáshoz préselődnek és így nyomás alatt tartják az idegeket és vérereket, (ezáltal fokozva a fejfájásra való hajlamot.) A lapockák a bordákra tapadnak és összehúzódásukkal keskenyítik a hátat és beejtik a mellkast. Törzsünk megrövidül, melynek számos további következménye van: a bordák mobilitása csökken, a légzés nem lesz teljes, szétszórttá válik. A rendszer változása kihat a többi részre is: a kar kifelé csavarodik, melyet a könyöknél ellensúlyozunk, így a csuklónál visszafeszítjük, kézfejünk merevvé válik. Azáltal, hogy a hát felső része beesik, a hát alsó része kénytelen ezt kompenzálni, mely hatására a medence és az ágyéki szakasz kényelmetlenül előre vagy hátra feszül; az alsó végtag a felsőhöz hasonlóan csavarodik és feszül, így a lábfej rugalmassága is elvész, a súlyunk nem egyenletesen oszlik el talpunk pontjain.

Az Alexander technikát ismerők megtanulják észrevenni ezeket a feszültségeket.

Van a kezükben egy közvetett eljárású módszer, mely KÖNNYEDSÉGhez, BELSŐ NYUGALOMhoz vezet. Hogy miért érjük el mindezt közvetve? Azért, mert ha direkt, (közvetlenül) szeretné valaki megtalálni koponyája nyugalmi, (azaz legszabadabb) helyzetét gerince tetején, az csupán próbálkozáshoz és további nyaki feszültségekhez vezetne. (Ennek részleteiről bővebben a Megszokások és célhódítás című bejegyzésemben olvashatsz.) A közvetett eljárás gyakorlatilag az ELSŐDLEGES KONTROLL, amely a fej-nyak-hát kapcsolatát tartja tiszteletben.

Az állábbi cikkek is érdekesek

Alexander torna ?

Alexander torna ?

Amikor találkozol az Alexander-technikával, és azt hallod, segít a hátfájdalom megszüntetésében és megelőzésében, sőt...

Alexanderezz!
Share This